Pegazus

Kedves Idessza!

Szeretnék rendszeresen friss hírekkel, újdonságokkal kedveskedni neked, amelyet ezen az oldalon fogsz megtalálni.

Amennyiben szeretnél elsőként értesülni a webkonferenciákról, a képzésekről, illetve az újdonságokról, kérlek a lenti gombokra klikkelve jelezd ezt felém.

Hogyan ismerkedtem meg a Perszonokráciával?

2010-2011 között ismertem meg a Perszonokráciát életem egyik legnehezebb időszakában, amikor még csak a betegségeimre kerestem a választ és a megoldást. Amit találtam viszont messze túlmutatott ezen, egy új nézőpontot kaptam, amely gyökeresen megváltoztatta az életemet. Amikor először önmagam miatt elkezdtem a Perszonokráciával foglalkozni, még nem tudtam, hogy hová vezet el ez az út, csak azt éreztem, hogy IGAZ.

Először a Mi a fenét keresek én itt tulajdonképpen? c. könyvet olvastam el (megtalálod a butikban), naponta több órát is csak ezzel foglalkoztam, megtanultam félelmet-feloldani, kilépni a pokoli helyzetekből, tudatosnak és ébernek lenni. Egyre többször észrevettem azt, hogy már egyaltalán nem, vagy nem úgy reagálok a dolgokra, mint azelőtt, másképpen beszélek, másképpen érzek, gondolkodom és cselekszem. Megváltoztam.

Budainé Orosz Réka Lídia - Rékaliza

Szíves figyelmedbe ajánlom

Perszonokrácia

Minden, ami a személyes, idesszai tudatosságról szól egy helyen, érthetően.

Webkonferencia

Egyik szerdán se maradj le a webkonferenciáról, mert Érted és Rólad szól!

Könyvek / Butik

Otthon is felelevenítheted az ismereteket.

Képzésrend

Kiválaszthatod a számodra megfelelőt a soron következő rendezvények közül.

11 év tapasztalat
2014
Kilométer
0 +
Hallgató
0 +
Előadás
0 +

Vendégkönyvünkből

Ez a példán keresztüli levezetés nagyot hasított nálam! Akkora erőre kaptam, hogy képes lennék egész éjszaka fent maradni és minden problémámat egyszerre megoldanám.

5/5
Kataliza
client2.jpg

Nagyon köszönöm a mai előadást, nagyon hamar eltelt. Nagyon jó hallani a hangod. Ölellek

5/5
C. Gyuri
client3.jpg

Ezek az előadások mindig hatalmas energiát adnak, újra & újra megjelenik a fókusz a végtelen, és szeretetteljes forrásra! Hálásan köszönöm!

5/5
Diana

Képzések képekben

Írj nekem

Azt látom, élem, tapasztalom, hogy a Perszonokrácia konkrét választ ad az életben előforduló kérdésekre és útmutatással szolgál a megoldásukra is. Amennyiben szeretnél privát személyes vagy online találkozót kérni, megteheted, ha az alábbi gombra klikkelve levelet írsz nekem.

Hírlevél feliratkozás

Főoldal - Hírlevél
Rékaliza.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.